Révész László:
Nézz rám
Kedves, nézz rám,
hogy megfürösszem a szívem,
szemed bársony-
meleg lobogó fényében!
Miként vulkán
háborog az érzés bennem.
A semmiből
szólok. Van, ki szeret engem?
2010. március 28., vasárnap
2010. március 22., hétfő
Még hív...
Aki másokért él
Aki gyermekként nőtt fel
Ködös álmot nem hív
Szeme könnyet sosem ejt
Csak tűr, csak tűr
A sok régi mesét nem is hallom meg már
Miért higgy,óh miért bízz?
Hisz a légbe úgyse ránt, a por mit tündér szór!
De még hív az a rég nem hallott szó
Még hív, ami szép mondd miért nem jó?
Még hív, még hív.
Gyere lásd a csodát,
Gyere higgy, óh bízz.
Hiszen boldog voltál,
Áldott fényként hullott rád,
A por, mit tündér szór.
Megint hív, hisz oly szép volt, s oly jó.
Úgy hív, az a rég nem hallott szó.
Úgy hív, úgy hív, az ég.
Még hív...
Aki gyermekként nőtt fel
Ködös álmot nem hív
Szeme könnyet sosem ejt
Csak tűr, csak tűr
A sok régi mesét nem is hallom meg már
Miért higgy,óh miért bízz?
Hisz a légbe úgyse ránt, a por mit tündér szór!
De még hív az a rég nem hallott szó
Még hív, ami szép mondd miért nem jó?
Még hív, még hív.
Gyere lásd a csodát,
Gyere higgy, óh bízz.
Hiszen boldog voltál,
Áldott fényként hullott rád,
A por, mit tündér szór.
Megint hív, hisz oly szép volt, s oly jó.
Úgy hív, az a rég nem hallott szó.
Úgy hív, úgy hív, az ég.
Még hív...
hiperkarma: Zöldpardon
Legalább azt mondd meg, hogy hová menjünk,
az ostobákkal mihez kezdjünk.
A szupersztrádám a hiperkarma,
ez a sorsom. Nekem is meg lett írva.
Aki írta az az égbõl nézi,
ott az első sorban ül és mégsem érti.
Csak bámul rám, hogy minden rendben
- neki könnyebb minden.
Azt a dobhártyát kicsit összébbhúzni,
süket füllel könnyebb úszni.
De ha engem hallgatsz melléd úsznak,
a füleid nélkül is visszahúznak.
Hát ez van. Csak azt nem tudni,
hogy te mi a faszér' jársz el szórakozni,
ha alszol szinte egész végig,
csak akkor kelsz mikor a pultból kérik.
És már olyan mindegy, hogy mennyit is iszol
és olyan mindegy, hogy mit is gondolsz.
És marhára nem baj, ha sosem bírtak
akik azt se' tudják hogyan hívnak.
Ez az egész, ha mi épp úgy vesszük,
ahogy mindenki más is itt velünk együtt,
igazi. Pedig csak annak tűnik.
Akik igazak, azok az ilyet el nem tűrik.
Ez a helyzet, ez csak a lóvét nyeli.
Aki megengedheti, mind megengedi.
A világ az ilyen, és itt vagy benne.
Hát mondd meg nekem, mi értelme van
a táncnak, ha nem a szex meg a drogok
ami igazán kell. Ez az a dolog,
ami eltűntet, mint a szamarat a ködben.
És mellettem vagy de messze tőlem.
Aki számít, azt te sosem látod.
Aki valamit is akar, az a jóbarátod,
aki megesküszik, hogy jóbarát vagy,
pedig többnek tart, mint egy jóbarátnak.
Az a sumák fajta, az sosem mondja,
csak nevetgél, hogy neki nincsen gondja.
Pedig elevenen eszi meg a penész érted.
Sokra képes, aki szeret téged.
És hiába mondod, hogy sosem kérted.
És hiába mondod, hogy azt nem lehet.
És te hiába látod, hogy szép az élet.
Ha nem látja senki más, cseszheted.
Vége.
Hiperkarma: Zöldpardon
az ostobákkal mihez kezdjünk.
A szupersztrádám a hiperkarma,
ez a sorsom. Nekem is meg lett írva.
Aki írta az az égbõl nézi,
ott az első sorban ül és mégsem érti.
Csak bámul rám, hogy minden rendben
- neki könnyebb minden.
Azt a dobhártyát kicsit összébbhúzni,
süket füllel könnyebb úszni.
De ha engem hallgatsz melléd úsznak,
a füleid nélkül is visszahúznak.
Hát ez van. Csak azt nem tudni,
hogy te mi a faszér' jársz el szórakozni,
ha alszol szinte egész végig,
csak akkor kelsz mikor a pultból kérik.
És már olyan mindegy, hogy mennyit is iszol
és olyan mindegy, hogy mit is gondolsz.
És marhára nem baj, ha sosem bírtak
akik azt se' tudják hogyan hívnak.
Ez az egész, ha mi épp úgy vesszük,
ahogy mindenki más is itt velünk együtt,
igazi. Pedig csak annak tűnik.
Akik igazak, azok az ilyet el nem tűrik.
Ez a helyzet, ez csak a lóvét nyeli.
Aki megengedheti, mind megengedi.
A világ az ilyen, és itt vagy benne.
Hát mondd meg nekem, mi értelme van
a táncnak, ha nem a szex meg a drogok
ami igazán kell. Ez az a dolog,
ami eltűntet, mint a szamarat a ködben.
És mellettem vagy de messze tőlem.
Aki számít, azt te sosem látod.
Aki valamit is akar, az a jóbarátod,
aki megesküszik, hogy jóbarát vagy,
pedig többnek tart, mint egy jóbarátnak.
Az a sumák fajta, az sosem mondja,
csak nevetgél, hogy neki nincsen gondja.
Pedig elevenen eszi meg a penész érted.
Sokra képes, aki szeret téged.
És hiába mondod, hogy sosem kérted.
És hiába mondod, hogy azt nem lehet.
És te hiába látod, hogy szép az élet.
Ha nem látja senki más, cseszheted.
Vége.
Hiperkarma: Zöldpardon
Naplójegyzetek:
Egy akármilyen kislány, egy papírdarab, március 8, 1857.
Ma, anya sérülten tért vissza a gyárból, tele volt vérrel. Minden nő a New York-i gyárból ellepte az utcát. Erőt adtak számukra a nehéz munkaeszközök és a végtelenségig hosszú munkanapok. Hallottam, ahogyan apának mesélte, hogy rendőrök elverték a tömeget. Hallom, ahogyan anya halkan sír… megszidta apa, mert mersze volt fellázadni, azt mondja éhen fogunk halni. Félek, nem tudom mi lesz holnap, de azt tudom, hogy ha semmi sem fog változni, 3-4 éven belül én is ott fogok dolgozni az anyagtekercsek és a patkányok között.
Egy akármilyen kislány, egy eltépett papírdarab, március 8, 1859,
Végre sikerült a nőknek, elérték azt, amit eddig senki, az első „labor union”-t, az első gyűlést a munkakörülmények javítására. Reménykedek a holnapi napban, és abban, ami következni fog, annyira kevés idő van, míg ott fogok dolgozni… félek a nyomortól.
Egy akármilyen nő, egy megsárgult papírlap, március 8, 1908.
15 000! 15 000 nő vonult fel ma New York központjába. Együttesen kiáltottuk, hogy akarunk! Szavazati jogot, rövidebb munkaprogramot akarunk, nem vagyunk állatok! Fizetést akarunk, hogy felnevelhessük gyermekeinket. Megígértem anya, már 20 éve megígértem, hogy meg fogok változtatni valamit, magamért és az utánam következő nőkért. Lehet, hogy már régen nem vagyok erőben, a nehéz napok megégették a lelkem, de... boldog vagyok anya! Ugyanaz a nő, ugyanaz a megsárgult papír, 1910 egyik napja Megtartották a nők első nemzetközi konferenciáját, nehezen jutottunk el Koppenhágáig, annyian próbáltak megállítani, de sikerült, ma meghatározták „A nők nemzetközi napját.” Létezünk, sikerült hallatnunk magunkat annyi normára készített ing, fazék, tű, és megsebzett ujj közül. Létezünk!
Egy élve megégett asszony, egy darab kő, március 25, 1911.
Ma meghaltam. Érzem a hamuvá vált kezeimet és lábaimat és a porba tiport lelkemet. Tűz ütött ki a „Triangle Shirtwaist” gyárban, lehet egy elfelejtett cigaretta, vagy egy eldobott öngyújtó, ki tudja. Csak azt tudom, hogy füst, sok füst és tűz. Az anyagok pillanatok alatt felgyúltak, a tűz szobát, szobára pusztított , még 139 testet érzek magam mellet, látom a felismerhetetlen arcukat, és kiolvasom a szemükből a véget. Március 8-án egyike voltam az 1 millió nőnek Ausztriából, Dániából, Svédországból és Németországból, akik a nők jogaiért harcoltak. Most egy nulla vagyok, aki várja, hogy azonosítsák.
Egy néhai nő, egy név nélküli sír, március 8, 1913.
Mindannyian a biztonsági rendelkezések hiánya miatt haltunk meg, miattuk, akik elutasították az igazunkat. Olyan sok idő kellett nekik, hogy beismerjék. Ez a háború előestéje, az élve maradt nők együttesen az európai nők ezrével tapossák a földet a békéért. Nem akarunk háborút. A föld nem akar háborút!
1914 februárjában, miután 2.000.000 orosz katona esett el, a nők február utolsó vasárnapján kezdtek el kenyeret és békét követelni. 4 nappal később a nők szavazati jogot nyertek. Ez a történelmi vasárnap március 8-ának felel meg a Gergely- naptár szerint.
Ma, anya sérülten tért vissza a gyárból, tele volt vérrel. Minden nő a New York-i gyárból ellepte az utcát. Erőt adtak számukra a nehéz munkaeszközök és a végtelenségig hosszú munkanapok. Hallottam, ahogyan apának mesélte, hogy rendőrök elverték a tömeget. Hallom, ahogyan anya halkan sír… megszidta apa, mert mersze volt fellázadni, azt mondja éhen fogunk halni. Félek, nem tudom mi lesz holnap, de azt tudom, hogy ha semmi sem fog változni, 3-4 éven belül én is ott fogok dolgozni az anyagtekercsek és a patkányok között.
Egy akármilyen kislány, egy eltépett papírdarab, március 8, 1859,
Végre sikerült a nőknek, elérték azt, amit eddig senki, az első „labor union”-t, az első gyűlést a munkakörülmények javítására. Reménykedek a holnapi napban, és abban, ami következni fog, annyira kevés idő van, míg ott fogok dolgozni… félek a nyomortól.
Egy akármilyen nő, egy megsárgult papírlap, március 8, 1908.
15 000! 15 000 nő vonult fel ma New York központjába. Együttesen kiáltottuk, hogy akarunk! Szavazati jogot, rövidebb munkaprogramot akarunk, nem vagyunk állatok! Fizetést akarunk, hogy felnevelhessük gyermekeinket. Megígértem anya, már 20 éve megígértem, hogy meg fogok változtatni valamit, magamért és az utánam következő nőkért. Lehet, hogy már régen nem vagyok erőben, a nehéz napok megégették a lelkem, de... boldog vagyok anya! Ugyanaz a nő, ugyanaz a megsárgult papír, 1910 egyik napja Megtartották a nők első nemzetközi konferenciáját, nehezen jutottunk el Koppenhágáig, annyian próbáltak megállítani, de sikerült, ma meghatározták „A nők nemzetközi napját.” Létezünk, sikerült hallatnunk magunkat annyi normára készített ing, fazék, tű, és megsebzett ujj közül. Létezünk!
Egy élve megégett asszony, egy darab kő, március 25, 1911.
Ma meghaltam. Érzem a hamuvá vált kezeimet és lábaimat és a porba tiport lelkemet. Tűz ütött ki a „Triangle Shirtwaist” gyárban, lehet egy elfelejtett cigaretta, vagy egy eldobott öngyújtó, ki tudja. Csak azt tudom, hogy füst, sok füst és tűz. Az anyagok pillanatok alatt felgyúltak, a tűz szobát, szobára pusztított , még 139 testet érzek magam mellet, látom a felismerhetetlen arcukat, és kiolvasom a szemükből a véget. Március 8-án egyike voltam az 1 millió nőnek Ausztriából, Dániából, Svédországból és Németországból, akik a nők jogaiért harcoltak. Most egy nulla vagyok, aki várja, hogy azonosítsák.
Egy néhai nő, egy név nélküli sír, március 8, 1913.
Mindannyian a biztonsági rendelkezések hiánya miatt haltunk meg, miattuk, akik elutasították az igazunkat. Olyan sok idő kellett nekik, hogy beismerjék. Ez a háború előestéje, az élve maradt nők együttesen az európai nők ezrével tapossák a földet a békéért. Nem akarunk háborút. A föld nem akar háborút!
1914 februárjában, miután 2.000.000 orosz katona esett el, a nők február utolsó vasárnapján kezdtek el kenyeret és békét követelni. 4 nappal később a nők szavazati jogot nyertek. Ez a történelmi vasárnap március 8-ának felel meg a Gergely- naptár szerint.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)